Hírek
2018. Március 19. 13:05, hétfő |
Életmód
Forrás: mti
Veszélyes a D-vitamin hiány is
A D-vitamin pótlása rendkívül fontos, mert annak hiányában nemcsak a krónikus betegségek kockázata, hanem a halálozási kockázat is megnő
- közölte a Semmelweis Egyetem I. Sz. Belgyógyászati Klinikájának docense az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
Takács István azt mondta, ez a tény most kezdett el beszivárogni a köztudatba. Ezt jól mutatja, hogy idén Magyarországon a felnőtt lakosság harminc százaléka szed D-vitamint, háromszor annyian, mint nyolc éve.
A D-vitamin az egyik legősibb hormonnak az előanyaga, ezért hiány esetén ez a hormon hiányzik. Kiürülésével az immunrendszer egyensúlya borul fel, ezért nagyobb a kockázata például a csonttörésnek, a csontbetegségeknek és a tumoros megbetegedéseknek - hangoztatta.
Ez nem dietetikai probléma, étellel nem lehet elegendő mennyiséget juttatni a szervezetbe, ezért mindenképpen patikai készítményekkel kell pótolni - tette hozzá.
Hangsúlyozta, a magyarországi egységes orvosi ajánlás alapján a felnőtteknek a tél végétől április végéig napi kétezer egységet javasolt szedni. A kisgyermekeknél egy éves kor után is folytatni kell a D-vitamin pótlását - fűzte hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 23. 09:00, hétfő | Életmód
Koncert Plusz címmel indít sorozatot a Pannonhalmi Főapátság
Koncert Plusz címmel indít sorozatot a Pannonhalmi Főapátság, első alkalommal február 27-én várják a közönséget nagyböjti koncertre, monostori sétára és beszélgetésre.
2026. Február 23. 07:38, hétfő | Életmód
Érseki titkár: Erdő Péter bíborost kórházban ápolják, állapota stabil
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek állapota stabil, kórházban ápolják.
2026. Február 21. 16:00, szombat | Életmód
Kapu Tibor átvette a Közmédia Év Embere Díját
Kapu Tibor kutatóűrhajós átvette a Közmédia Év Embere Díját pénteken, Budapesten.
2026. Február 20. 15:00, péntek | Életmód
Dune House: 330 millió forinttól indulnak az árak a kastélypiacon
Magyarországon jelenleg 150-200 kastély és kúria keres gazdát, a kínálat 80 százaléka vidéken található, az árak pedig lokáció szerint 330 milliótól indulnak és elérhetik a 10 milliárd forintot
