Hírek
2021. December 29. 10:11, szerda |
Külföld
Forrás: Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti - illusztráció: mti
Tízezernél is több fertőzést okozhatott már az omikron Németországban
Tízezernél is több ember szervezetébe juthatott be, és legalább négy esetben halálos lefolyású megbetegedést okozott a koronavírus omikron változata Németországban a Robert Koch közegészségügyi intézet adatai szerint.
A novemberben elsőként Dél-Afrikában azonosított vírusváltozatot keddig 10 443 németországi mintában mutatták ki.
Ez 45 százalékkal, 3218 esettel több az egy nappal korábbinál.
A fertőzöttek közül 124-en kerültek kórházba. Négyen belehaltak a vírus okozta betegségbe (Covid-19) - áll az RKI kimutatásában, amelyben jelezték, hogy az ünnepek miatt hiányos az adatszolgáltatás, ezért arra számítanak, hogy a helyi - járási, városi - egészségügyi hivatalok számos esetet utólag jelentenek majd.
Hozzátették, hogy a kimutatás együtt tartalmazza a génszekvencia-vizsgálattal megerősített, és az úgynevezett variáns-specifikus PCR-teszt alapján gyanús eseteket.
Az RKI és a szövetségi kormány szerint elkerülhetetlen, hogy a minden korábbinál ragályosabb omikron variáns szétterjedésével elinduljon Németországban a koronavírus-járvány ötödik hulláma, amely az egyszerre megbetegedő munkavállalók nagy száma miatt akár az úgynevezett kritikus infrastruktúra - például az egészségügyi ellátórendszer, a rendőrség és az áramszolgáltatás - működését is veszélyeztetheti.
A karácsonytól számítva 1-3 héten belül várt hullámot főleg a fertőzésveszéllyel járó érintkezések, kapcsolatok számának csökkentésével és az oltási kampány felgyorsításával igyekeznek minél alacsonyabban tartani. Támaszkodnak az új fejlesztésű gyógyszerekre is. Karl Lauterbach szövetségi egészségügyi miniszter keddi bejelentése szerint egymillió csomagot vásárolnak a Pfizer amerikai gyógyszeripari óriáscég Paxlovid nevű készítményéből.
A gyógyszer "rendkívül ígéretes", korai beadás esetén jelentősen enyhítheti a Covid-19 súlyos lefolyását, így sok beteg elkerülheti az intenzív osztályt - fejtette ki a legelismertebb német járványtani szakértők közé tartozó miniszter.
Az első szállítmányok várhatóan január vége előtt érkeznek meg - tette hozzá.
Karl Lauterbach kifejtette, hogy a Covid-19 elleni gyógyszerek megjelenése átalakítja a világjárvány elleni küzdelmet. A védőoltások és a betegség gyógyításának megnyíló lehetőségei révén a Covid-19 lassan "elveszíti fenyegető erejét" - idézték a szociáldemokrata (SPD) politikust a tárca közleményében, amely szerint a kormány együttműködik a Covid-19 ellen gyógyszert fejlesztő összes gyógyszercéggel.
"Inkább gyors oltási kampánnyal és hatékony gyógyszerekkel vívjuk meg ezt a csatát, minthogy iskolákat kelljen bezárni" - fogalmazott a német egészségügyi miniszter.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 23. 16:00, hétfő | Külföld
Gyorsuló tengerszint-emelkedés fenyegeti Dubrovnik óvárosát
A tengerszint emelkedése az egyik legsúlyosabb, a klímaváltozással összefüggő kihívás lehet a kulturális örökség védelmében a következő évtizedekben Dubrovnikban
2026. Február 23. 11:00, hétfő | Külföld
Robert Fico hétfőn leállíttatja az Ukrajnába irányuló áramkivitelt
A szlovák miniszterelnök hétfőn meglátogatja a szlovák áramszállító vállalatot (SEPS), és felkéri, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló vészhelyzeti áramszállítást.
2026. Február 23. 10:00, hétfő | Külföld
Lelőttek egy fegyveres behatolót Donald Trump floridai otthonának őrzött területén
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
2026. Február 22. 13:00, vasárnap | Külföld
Az amerikai elnök 10-ről 15 százalékra emeli a globális vámtarifát
Az amerikai elnök közölte szombaton, hogy az előző nap bejelentett 10-ről 15 százalékra emeli az új globális vámtételt.
