Hírek
2024. Október 27. 07:40, vasárnap |
Belföld
Forrás: MTI
Ötszáz önkéntes tűzoltó egyesület nyert támogatást a Falusi Civil Alapból
A Falusi Civil Alap 2020-as indulása óta országszerte csaknem ötszáz nyertes pályázatot hirdettek ki önkéntes tűzoltó egyesületek számára, 1,7 milliárd forint értékben, ebből Vas vármegyében hatvan önkéntes tűzoltó egyesület összesen 221 millió forint pályázati támogatásban részesült - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton a Vas vármegyei Kondorfán, ahol egy felújított, az előzőnél korszerűbb tűzoltóautó átadása alkalmából rendezett ünnepségen vett részt.
Gyopáros Alpár kiemelte: a Magyar falu program legfőbb célja a kistelepülések elnéptelenedésének megállítása volt, az életminőséget javító fejlesztésekkel sok helyen sikerült elérni pozitív demográfiai fordulatot, de az utak, járdák rendbetétele, épületek emelése szavai szerint önmagában nem lett volna elegendő.
A falvak népességének megtartásához szükség van a kultúra, a hagyományok megőrzésére és ápolására, valamint az olyan aktív civil közösségekre is, mint a számos helyen a kondorfaihoz hasonlóan nagy múlttal rendelkező és helyben a fejlődés motorjainak számító önkéntes tűzoltó egyesületek - fűzte hozzá a kormánybiztos.
A Kondorfai Önkéntes Tűzoltó Egyesület 1893-ban alakult meg, jelenleg 15 aktív és hat tiszteletbeli taggal működik. A szombaton átadott Steyr típusú tűzoltógépjármű az ausztriai Lainbachból érkezett, jobban felszerelt, mint elődje volt; egyebek között nagy teljesítményű aggregátorral, füstelszívó rendszerrel és úgynevezett fényárbóccal is rendelkezik.
A kép csak illusztráció - Katasztrófavédelem
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 02. 13:00, csütörtök | Belföld
Kármán András: már elérhető a 2027-es költségvetés tervezésének tájékoztatója
A 2027-es költségvetés tervezéséhez kapcsolódó tájékoztató már elérhető.
2026. Július 02. 09:00, csütörtök | Belföld
Velkey György László: Szijjártó Péter kétmilliárd forintért bérelt magánrepülőgépeket tavaly
Szijjártó Péter volt külügyminiszter tavaly több mint kétmilliárd forint értékben bérelt magánrepülőgépeket \"a magyar adófizetők pénzéből\" - írta a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Július 02. 06:46, csütörtök | Belföld
Katasztrófavédelem: nyugaton és keleten is vihar okozott károkat
Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerda délután, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét
2026. Július 02. 06:43, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: a kormány döntött a százezer forintos iskolakezdési támogatásról
A kormány döntött a százezer forintos iskolakezdési támogatásról - közölte a miniszterelnök Facebook-oldalán.
