Hírek
2011. December 19. 07:22, hétfő |
Külföld
Forrás: mno.hu/MTI
Meghalt a kommunista diktátor
Hatvankilenc éves korában elhunyt Kim Dzsong Il, a sztálinista Észak-Korea első embere. A halálhírt az észak-koreai állami tv jelentette hétfőn.
Az észak-koreai vezetőt – aki hivatalosan a Nemzetvédelmi Bizottság elnökeként állt Észak-Korea élén, az államfői tisztséget névleg a parlament elnöke viseli – helyi idő szerint szombat reggel (közép-európai idő szerint péntek éjjel) érte a halál – közölte az állami tv bemondója könnyek között.
A KCNA állami hírügynökség közlése szerint a „Kedves Vezető” vonaton halt meg, egyik „szokásos” vidéki szemleútján „testi és szellemi kimerültség” okozta szívelégtelenség következtében. A halál okát megerősítette a vasárnap elvégzett boncolás. Kim Dzsong Ilt december 28-án helyezik végső nyugalomra Phenjanban, addig nemzeti gyászt rendeltek el.
Hírek szerint az észak-koreai vezető 2008-ban szélütést kapott, és feltehetően cukorbetegséggel és szívpanaszokkal is küszködött, ennek ellenére viszonylag élénknek tűnt a közelmúltbeli kínai és oroszországi látogatásán készült fotókon és videofelvételeken. Az elhunyt sztálinista vezér helyét minden bizonnyal legkisebb fia, a 28 – más források szerint 27 – éves Kim Dzsong Un foglalja el; Kim Dzsong Il tavaly szeptemberben félreérthetetlenül utalt rá, hogy őt jelölte ki utódjául.
Észak-Korea a történelem első „kommunista dinasztiája"”. A világtól hermetikusan elzárt országban még az államalapító Kim Ir Szen kezdte meg a személyi kultusz kiépítését saját maga és fia, Kim Dzsong Il körül, aki 1994-ben került a kommunista rezsim élére.
Az észak-koreai bejelentés után magasabb készültségbe helyezték a dél-koreai haderőt, és Szöulban közölték, hogy rendkívüli ülést tart a nemzetbiztonsági tanács. Megfigyelők szerint annak ellenére, hogy az észak-koreai vezető rendelkezett az utódlásról, nem lehet kizárni, hogy a háttérben hatalmi harc kezdődik az atomfegyver-programot folytató országban.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 18:21, szerda | Külföld
Merénylet: Életveszélyes állapotban szállították kórházba a megsebesített szlovák kormányfőt
Életveszélyes állapotban, helikopterrel szállították a besztercebányai kórházba Robert Fico szlovák miniszterelnököt, akit szerdán Nyitrabányán (Handlova) a kormány kihelyezett ülése után lőttek meg
2024. Május 15. 07:52, szerda | Külföld
Giorgia Meloni: nem egyedül Magyarország mond nemet a migránsok szétosztására
Magyarország nem az egyetlen európai uniós tagállam, amely nemet mond a migránsok szétosztására, magukat sokkal európaibbnak valló nemzetek is ugyanezt teszik
2024. Május 14. 08:14, kedd | Külföld
Eurobarométer: a fiatalok 64 százaléka szavazni kíván a közelgő európai parlamenti választásokon
Az európai fiatalok 64 százaléka szavazni kíván a június 6. és 9. közötti európai parlamenti választásokon, a megkérdezett fiatalok 38 százalékának véleménye szerint a szavazás a leghatékonyabb módszer a véleménynyilvánításra
2024. Május 11. 07:00, szombat | Külföld
Az Egyesült Államok újabb 400 millió dollár értékű hadifelszerelést küld Ukrajnába az orosz offenzíva elleni védekezéshez
Az Egyesült Államok 400 millió dollár (mintegy 170 milliárd forint) értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.