Hírek
2017. Március 03. 16:13, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Már több mint 140 szabadtéri tűzhöz riasztották a tűzoltókat idén
Az idén már 1463 szabadtéri tűzhöz riasztották a tűzoltókat, és csak ezen a héten 530 ilyen tűzeset volt a száraz tavaszias időben - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-t.
Mukics Dániel közölte: az esetek kivétel nélkül emberi gondatlanságra vezethetők vissza.
Ebben a helyzetben rendelt el a földművelésügyi miniszter március 3-án azonnali hatállyal tűzgyújtási tilalmat az ország egész területére - tette hozzá.
Mint elmondta: a tavasz beköszöntével ugrásszerűen megnőtt a szabadtéri tüzek száma, a száraz időben könnyen meggyulladhat az avar, amely a természeti értékek mellett sokszor a lakott területeket is veszélyezteti.
Közlése szerint, a tilalom idején tilos tüzet gyújtani az erdőterületeken, valamint a fásításokban és azok kétszáz méteres körzetén belül található külterületi ingatlanokon. Ez vonatkozik a tűzrakó helyekre, a vasút és közút menti fásításokra, de tilos a parlag- és gazégetés is az erdők mellett.
Arról is szólt, hogy belterületen csak ott szabad kerti zöldhulladékot égetni, ahol azt az önkormányzat rendeletben engedélyezi. Ilyen esetben is csak a rendeletben meghatározott időben. Ugyanakkor, ha az önkormányzatnak nincs a kerti zöldhulladék égetésre vonatkozó rendelete, akkor az tilos.
Ezek szerint például Budapest teljes közigazgatási területén tilos a zöldhulladék-égetés - közölte Mukics Dániel.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Belföld
Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke nem veszi át az országos listán szerzett parlamenti mandátumát és nem indul pártja tisztújító kongresszusán sem. Ezt a politikus vasárnap tette közzé a Facebook-oldalán.
2026. Április 27. 11:00, hétfő | Belföld
Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje
A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap az MTI-vel.
2026. Április 27. 10:00, hétfő | Belföld
Jogszabály-módosítást kezdeményez az Országgyűlésnél a győri önkormányzat több káros anyag határértékének előírásában
Felterjesztési jogával élve jogszabály-módosításra sarkallja az Országgyűlést több ipari eredetű, egészségre káros anyag levegőterheltségi és felszín alatti vízi határértékének előírásában a győri közgyűlés
2026. Április 27. 09:00, hétfő | Belföld
Kapitány István: Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, versenyképes ötletekre építi
Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú és fenntartható siker titka
