Városlista
2024. május 11, szombat - Ferenc

Hírek

2013. Május 25. 05:00, szombat | Életmód
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Kockázatos élelmiszerek: sötétben tapogatózunk

Kockázatos élelmiszerek: sötétben tapogatózunk

A magyarok mindössze 33 százaléka tudja eldönteni, hogy zsír-, cukor- vagy sótartalom alapján melyik termék egészségesebb, messze lemaradva Kanada vagy Nagy-Britannia mögött. A Consumers International és a Tudatos Vásárlók Egyesülete nemzetközi felméréséből az is kiderül, hogy sokat javít a fogyasztók helyzetén, ha színkódos jelölés van a termékcímkén.

Napjainkban közel kétszer annyi csomagolt élelmiszert vásárolunk, mint tíz évvel korábban. Ez csak 2012-ben 2.200 milliárd dollár értékű bevételt generált a világ élelmiszeripari cégeinek, és bár közvetve, de szintén nem kevés kiadást az egészségügynek szerte a világon.

A Consumers International kilenc országra kiterjedő nemzetközi felmérése, amelyben Magyarország is részt vett, rámutatott arra, hogy egyértelmű jelölés hiányában a fogyasztóknak csak kevesebb, mint fele tudja megítélni, hogy az adott termék mennyi zsírt, cukrot vagy sót tartalmaz.

A felmérésben résztvevő fogyasztóknak a saját országukban közismert termékek fotóit mutatták jelzőlámpás (színkódos) jelöléssel és egyszerű táblázatos INBÉ jelöléssel. A fogyasztóknak ez alapján meg kellett mondaniuk, hogy az adott termék alacsony, közepes vagy magas zsírtartalmú-e, illetve, több termék esetén melyik az egészségesebb választás.

A jelzőlámpás jelölés szembetűnően sokat segített a válaszadásban, hiszen míg a színjelölés nélküli termékeknél a válaszadók kevesebb mint 50 százaléka tudta megítélni helyesen a termékek összetételét, a jelzőlámpás tájékoztató feltüntetésével ez az arány 90 százalékra nőtt.

Érdekes, bár nem túl pozitív ránk nézve, hogy a magyarországi válaszadók a legrosszabban teljesítők között szerepeltek, amikor a színkódos jelölés nem volt látható a terméken. A megkérdezettek mindössze 33 százaléka találta el, hogy melyik az egészségesebb termék, míg Kanadában 60%, Nagy-Britanniában 50% volt a jó válaszadók aránya. Ebből is látszik, hogy inkább csak vesszük és esszük a bolti termékeket, de nem sok ismeretünk van róluk.

A fenti adatok fényében belátható, hogy a nagy rohanásban a vásárlás során jelentős segítséget ad a fogyasztónak a színkódos jelölés a jelenleg elterjedőben lévő INBÉ táblázattal szemben. Hiszen ember legyen a talpán, aki kapásból tudja, hogy jó-e neki vagy sem, ha azt látja a termékcímkén, hogy annak 100 grammja pl. 2% zsírt vagy cukrot tartalmaz.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 11. 07:02, szombat | Életmód

EU20 - Koncertek, futóverseny, családi programok az évfordulón

Egész napos fesztivállal, benne futóversennyel, koncertekkel, családi programokkal várják a közönséget május 12-én a fővárosi Szabadság téren Magyarország EU-csatlakozásának 20. évfordulója alkalmából.

2024. Május 10. 15:24, péntek | Életmód

Átadták a megújult KRESZ-parkot a Városligetben

A Liget Budapest Projekt részeként megújult a KRESZ-park és környezete a Városligetben. A közlekedési helyzeteket játékosan bemutató parkot Lázár János építési és közlekedési miniszter adta át pénteken.

2024. Május 10. 12:05, péntek | Életmód

Együttműködési megállapodást kötött a Gondosóra program és a gyógyszerészkamara

A tájékoztatás és koordináció, később pedig a 65 évesnél idősebbek gördülékenyebb gyógyszerhez jutása érdekében együttműködési megállapodást kötött a Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. és a Magyar Gyógyszerészi

2024. Május 09. 13:28, csütörtök | Életmód

Művészetek Völgye - Csaknem háromezer program az idei fesztiválon