Hírek
2011. Augusztus 18. 07:41, csütörtök |
Életmód
Forrás: OrientPress
Kínai gyógynövényekkel is kezelhető az influenza?
A legfrissebb kutatások szerint egyes kínai gyógynövények éppen olyan mértékben képesek csökkenteni a H1N1 által okozott lázat, mint a vényköteles gyógyszerek.
A probléma az, hogy bár a gyógynövényes keverék olcsó és Kínában könnyen hozzáférhető, a világ más részein szinte lehetetlen hozzájutni.
A tanulmányt elkészítő két kínai kutató, dr. Chen Wang és dr. Bin Cao elmondta: a kínaiak már több ezer éve használnak gyógynövényeket az influenza gyógyítására. Hatásukat legutóbb tudományos kísérletek során is igazolták: a legutóbbi influenzajárványok során vényköteles gyógyszerekkel hasonlították össze őket - írja az Annals of Internal Medicine.
Az eredmények végül egyértelműen arra utaltak, hogy a láz csillapításában a legnépszerűbb gyógyszerekhez hasonlóan jól teljesítettek, sőt a legjobb eredményt akkor érték el az orvosok, ha a gyógyszert és a gyógynövényeket kombinálták. Emellett azt is megállapították, hogy a gyógynövényeknek éppen annyi mellékhatása jelentkezett, mint a gyógyszernek.
A keverékkel kapcsolatos legnagyobb problémát azonban az jelenti, hogy a szer efedrint tartalmaz, amelynek értékesítése a világ sok országában illegális - éppen ezért kapható nagyon kevés államban Kínán kívül a gyógynövényekből álló készítmény.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 24. 14:00, vasárnap | Életmód
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
2026. Május 24. 11:00, vasárnap | Életmód
Pünkösd - Erdő Péter: a kegyelem mindannyiunk lelkében ott van
Isten pünkösdkor ajánlotta fel az egész világ számára azt a kegyelmet, ami mindannyiunk lelkében ott van, különösen azokéban, akik már Krisztushoz kapcsolódnak
2026. Május 23. 16:00, szombat | Életmód
Felavatták a romjaiból újjáépített Bethlen-Rákóczi várat Gyimesbükkön
Felavatták a romjaiból újjáépített Bethlen-Rákóczi várat a Bákó megyei Gyimesbükkön (Ghimes-Faget).
2026. Május 23. 13:00, szombat | Életmód
XIV. Leó: a mesterséges intelligencia fejlődése az emberi lét értelme hanyatlásához vezet
A mesterséges intelligencia fejlődésével az emberi létezés értelme hanyatlását éljük meg, ami nem technológiai, hanem antropológiai kihívásnak számít
