Városlista
2023. szeptember 28, csütörtök - Vencel

Hírek

2011. December 10. 06:29, szombat | Kék hírek
Forrás: mno.hu/MTI

Kettős gyilkosság: vallomást tett Mészáros Tibor

Kettős gyilkosság: vallomást tett Mészáros Tibor

Elrendelte az eltűnt szolnoki házaspár megölésével vádolt, eddig körözött két férfi előzetes letartóztatását pénteken a városi bíróság.

Közölte Vighné Tigyi Anikó, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság sajtóreferense az MTI-vel.

A városi bíróság nyomozási bírója első fokon mindkét gyanúsított, Herczku Szabolcs és Mészáros Tibor esetében is az előzetes letartóztatás mellett döntött. A bírósági sajtóreferens azzal indokolta a határozatot, hogy a bíróság szerint a két emberen, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel vádolt férfiak szabadlábra helyezése esetén fennállna a szökés, az elrejtőzés, illetve a bizonyítás megnehezítésének a veszélye.

A bíróságon megjelent két férfi letartóztatásáról egyórás különbséggel született döntés, így a folyosón várakozó, vezetőszárral elővezetett gyanúsítottak nem találkozhattak egymással.

Kinyitotta a száját

Herczku Szabolcs ügyvédje nem nyilatkozott a sajtó helyszínen megjelent munkatársainak. A Mészáros Tibort védő Gerencsér Ferenc azt mondta: védence félelmében rejtőzött el a felelősségre vonás elől, ám kimerült a bujkálásban, ezért adta fel magát. Mészáros Tibor csütörtök éjszaka, több órán át tartó kihallgatásán részletes vallomást tett, amelyben tagadta bűnösségét és panasszal élt a gyanúsítás ellen. Az ügyvéd jelezte: ügyfele csütörtökön senkire nem tett terhelő vallomást, pénteken pedig a szolnoki bíróságon – az előző napi kihallgatásán elmondottakat fenntartva – nem élt az újabb vallomástétel lehetőségével. Gerencsér Ferenc hangsúlyozta: mivel az első fokon eljáró városi bíróság döntése nem jogerős, fellebbeznek az előzetes letartóztatás elrendelése ellen.

A nagytarcsai Herczku Szabolcs és az újszászi Mészáros Tibor – akik ellen európai elfogatóparancsot adtak ki a november közepén eltűnt szolnoki házaspár ügyében – csütörtökön önként jelentkezett a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) budapesti épületében. A gyanúsítottak ellen kiadott körözést és európai elfogatóparancsot, valamint az ügyben kitűzött kétmillió forintos nyomravezetői díjat így visszavonták, de a rendőrök továbbra is keresik a meggyilkolt házaspár két gépkocsiját – tájékoztatott korábban a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Kútba hajított holttestek

Szabó Zita közölte: a rendőrök az elmúlt napokban végzett kihallgatások eredményeként kedden találtak rá egy férfi és egy nő holttestére egy használaton kívüli kútban, Újszász határában. A holttestek azonosítása a hozzátartozók közreműködésével csütörtökön megtörtént. Bebizonyosodott, hogy a november 17-én a lakásáról eltűnt Baunok házaspár tetemét találták meg. Haláluk körülményeit szakértők bevonásával továbbra is vizsgálják – tette hozzá.

A 60 éves Baunok István és felesége, a 61 éves Baunokné Hidvégi Julianna Erzsébet november 17-én tűnt el a szolnoki, Kertész úti házukból. A nyomozók gyanúja szerint az említett két 36 éves férfi rabolta el a házaspárt.

A rendőrök múlt pénteken elfogtak egy férfit, aki rokoni kapcsolatban áll Mészáros Tiborral. A férfit szintén emberöléssel gyanúsítják a Baunok házaspár eltűnésével kapcsolatban – mondta korábban ügyvédje, hozzátéve: fellebbeznek az előzetes letartóztatás ellen. Tasi Judit hétfőn úgy fogalmazott: nem tudni, milyen bizonyítékok lehetnek, „a hatályos jogszabály nem teszi lehetővé, hogy a védelem a nyomozóhatóság rendelkezésére álló bizonyítékokat megismerhesse”.

Ezek érdekelhetnek még

2023. Szeptember 27. 06:00, szerda | Kék hírek

Rendőrökre lőttek rá Mórahalom közelében

Rálőttek egy szerb-magyar közös járőrcsoportra a határ vajdasági oldaláról Mórahalom közelében; senki sem sérült meg - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden a rendőrség honlapján.

2023. Szeptember 26. 12:02, kedd | Kék hírek

ORFK: a rendőrség nevében küldenek SMS-t csalók

A rendőrség nevével visszaélve küldenek adathalász SMS-t csalók - figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata kedden közleményben.

2023. Szeptember 25. 15:46, hétfő | Kék hírek

Mentősökre támadt egy ittas férfi, vádat emeltek ellene

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki ittasan az őt ellátó mentősökre támad.

2023. Szeptember 25. 08:55, hétfő | Kék hírek

Vádat emeltek egy 16 éves fiú ellen, aki osztálytársa megölését tervezte

Emberölés előkészületének bűntette miatt vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség egy 16 éves fiú ellen, aki tavaly ősszel egyik osztálytársa megölésére készült - közölte a vádhatóság hétfőn az MTI-vel.