Hírek
2012. Február 01. 10:54, szerda |
Sport
Forrás: mno.hu/MTI - Fotó: MTI
Gyurta kapta a legtöbb szavazatot
Gyurta Dánielt választották az elmúlt esztendő legjobb sportolójává a Samsung Magyarország szavazásán.
Az elektronikai cég sportportálján indított közönségszavazást, amelyen a 2011-ben 200 méter mellen világbajnok úszó a kajakos Kozák Danutát és a tornász Berki Krisztiánt megelőzve végzett az élen – derült ki a Samsung és a Magyar Olimpiai Bizottság keddi közös sajtótájékoztatóján.
Facskó István, a Samsung hazai leányvállalatának új elnöke elmondta, hogy húszéves múltra tekint vissza az együttműködésük a MOB-bal, s ezalatt az idő alatt példaértékű eseményeket szerveztek meg. Ennek folytatása a mostani közös kezdeményezés, amelynek során idén minden hónapban megválaszthatják a szavazók a legjobb sportolót.
Az első díjazott, Gyurta elmondta, hogy a március végéig tartó alapozás közepén tart. „Ebben az évben tényleg minden teljesen az olimpiáról szól, úgy érzem, éremesély van a kezünkben, szeretnék élni ezzel a lehetőséggel” – nyilatkozott a 2004-es athéni játékokon ezüstérmes úszó.
A Samsung Mindenki olimpiája mottóval útjára indított kezdeményezése során kiválasztották azokat is, akik július 13-án Londonban részesei lehetnek az ötkarikás fáklyaváltónak. A cég hétköznapi hősöket keresett, olyanokat, akik életük során példamutatásukkal és tetteikkel is segítettek embertársaikon. Így esett a választás Fleck Annamáriára, Hardi Barnabás Gyulára, Kis Mirellára, Snow Andreára, Steinbach Évára, Tomán Edinára, Veres Richárdra és Vajgel Zitára, ők futhatnak majd Angliában az olimpiai lánggal.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 09. 07:26, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is
2026. Április 09. 07:26, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda BL - A Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged
A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában.
2026. Április 08. 07:19, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - Az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a Liverpool
2026. Április 07. 07:23, kedd | Sport
Férfi vízilabda-vk - A házigazda görögök legyőzésével kezdtek a magyarok
Győzelemmel kezdte szereplését a magyar válogatott a férfi vízilabda világkupa görögországi divízió I-es tornáján: Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese hétfőn a házigazdák felett diadalmaskodott nagy csatában 13-12-re.
