Hírek
2023. Január 13. 09:18, péntek |
Életmód
Forrás: Magyar Közút
Ezért nem elég a nappali menetfény!
Videóban mutatta be a Magyar Közút, hogyan használjuk gépkocsink világító berendezéseit.
A KRESZ előírása szerint a forgalomban résztvevő járművet éjszaka és korlátozott látási viszonyok között ki kell világítani, de nem mindegy hogyan tesszük ezt.
A tompított fényszóró használata korlátozott látási viszonyok között és éjszaka lakott területen belül és kívül is egyaránt kötelező. Ezt sok esetben nem helyettesíti az automatikusan felkapcsolódó nappali menetfény, hiszen az autó világításának nemcsak az a feladata, hogy megvilágítsa az utat a járművezető előtt, hanem hogy láthatóvá tegye a járművet a többi közlekedő számára is.
Sok járművezető gondolja úgy, hogy a gépjármű indításakor automatikusan működő nappali menetfénnyel jól látható a járművük, pedig ilyenkor csak az első lámpák égnek, a hátsók nem, szemben a tompított fényszóróval, ami elöl-hátul láthatóvá teszi a járművet, ezzel is segítve az esetleges balesetek elkerülését. A KRESZ is előírja a tompított fényszóró használatát, ami a jelenlegi időjárási körülmények között különösen fontos még nappali fényviszonyok mellett is.
A ködfényszórót és a hátsó helyzetjelző ködlámpát már annál többen használják, de sok esetben nem megfelelően. Ugyanis csak abban az esetben szabad alkalmazni, ha azt a látási viszonyok indokolják, mint például a ködös, párás időjárás. Azonban nem megfelelő használat mellett könnyen elvakíthat más sofőröket, ezért ne kapcsoljuk fel forgalomban, lassú haladáskor, különös tekintettel akkor, ha valaki folyamatosan mögöttünk vagy előttünk halad.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 14:00, hétfő | Életmód
Steinbach József: van bátorítás, igazi isteni bátorítás
A feltámadás örömüzenete az, hogy van bátorítás, nem is akármilyen bátorítás, isteni bátorítás - jelentette ki a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnapi igehirdetésén, Balatonalmádiban.
2026. Április 06. 13:00, hétfő | Életmód
Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi
Húsvét az egész életünket mássá teszi, segít, hogy boldogok legyünk. A mi feladatunk pedig az, hogy elmondjuk ezt a titkot a világnak - hangsúlyozta Erdő Péter húsvétkor.
2026. Április 05. 12:00, vasárnap | Életmód
Megérkezett a magyar piacra a BAIC kínai autómárka
Megérkezett a magyar piacra a BAIC autómárka, a kínai autóipar egyik meghatározó szereplőjének modelljeit áprilisban kezdik forgalmazni Magyarországon
2026. Április 04. 14:00, szombat | Életmód
Agrometeorológia: optimálisan fejlődhetnek az őszi vetések, de fagy veszélyezteti a gyümölcsfákat
Az őszi vetések többnyire optimálisan fejlődhetnek a megázott talajban, de a szokásosnál korábban virágzó gyümölcsfákat a fagy veszélyezteti - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
