Hírek
2012. Április 10. 14:17, kedd |
Kék hírek
Forrás: mno.hu / MTI
Előzetesbe került a gyerekek kirablója
A Székesfehérvári Törvényszék előzetes letartóztatásba helyezte azt a 20 éves fiatalembert, aki még pénteken rabolt ki három gyereket Dunaújvárosban – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn.
Németh-Kész Mónika tájékoztatása szerint egy 13 éves fiú interneten megismert barátaival – két fiúval és egy lánnyal – sétált a dunaújvárosi Lajos király körúton, amikor odalépett hozzájuk két fiatal férfi. Szóba elegyedtek, majd amikor kiderült, hogy a fiúnál van mobiltelefon, egyikük lefogta, a másik kivette a zsebéből. Eközben a lánynak sikerült elfutnia. Az elkövetők a másik két fiút is megfenyegették, és értékeik átadására szólították fel, ők egy-egy kulcscsomót oda is adtak nekik.
A fiú feljelentést tett a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon, és ott az egyik támadót sikerült azonosítania. Kiderült, hogy a rendőrség által jól ismert 20 éves dunaújvárosi hajléktalan, aki többször volt már büntetve, és több büntetőeljárás van ellene folyamatban. A járőrök az egyik hajléktalanszállóról állították elő.
Háromrendbeli rablás miatt gyanúsítottként hallgatták ki, ezek elkövetését tagadta. Bűnügyi őrizetbe vették, és a Székesfehérvári Törvényszék vasárnap elrendelte előzetes letartóztatását. Társát, illetve a másik két sértettet, valamint a bűncselekmény elkövetésénél jelen lévő lányt még keresik a dunaújvárosi rendőrök.
MTI / mno
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 09. 12:00, csütörtök | Kék hírek
Pszichiáter és álorvos ellen emeltek vádat vesztegetés miatt Zalában
Vesztegetés miatt emeltek vádat egy pszichiáter és egy magát orvosnak kiadó férfi ellen, utóbbinak kuruzslás miatt is felelnie kell - tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.
2026. Április 08. 12:00, szerda | Kék hírek
BRFK: 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök a húsvéti ünnep alatt
A rendőrök csütörtök estétől kedd reggelig 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police. hu oldalon.
2026. Április 05. 09:13, vasárnap | Kék hírek
Hárman meghaltak, ketten megsérültek, amikor fának csapódott egy autó Kiskunfélegyháza közelében
Hárman meghaltak, ketten pedig súlyosan megsérültek, amikor fának csapódott egy autó szombatra virradóra Kiskunfélegyháza térségében, egy alsórendű úton
2026. Április 03. 12:00, péntek | Kék hírek
Letartóztatták a férfit, aki megölte a feleségét Győrben
A Győri Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki megölte a feleségét Győrben szerda reggel - tudatta a járásbíróság döntését a Győri Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.
