Hírek
2021. Július 08. 19:12, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: mti - fotók: police.hu
Baltával verte szét veje kocsiját - Fotók
Kihallgatták azt a 61 éves, ráckevei férfit, aki a gyanú szerint egy családi vita után egy baltával verte szét veje kocsiját. Garázdaság miatt kell felelnie.
A férfi július 5-én délután tett bejelentést a rendőrségre, miszerint egy korábbi elszámolási vita miatt vejével összekülönböztek, majd annyira mérges lett, hogy baltát ragadott, rokona kocsijának ablakait betörte, a lámpákat és a karosszériát megrongálta. A 61 éves férfit a ráckevei rendőrök a helyszínen elfogták, és előállították a rendőrkapitányságra, a cselekményhez használt baltát lefoglalták – közölte a rendőrség.

R. Ferenc kihallgatásán részletesen vallott a rendőröknek, elmondta, hogy italozásuk közben alakult ki a heves vita rokonával, ugyanis kérte, de nem kapta vissza, korábban az autó megvásárlásához kölcsön adott pénzt. Ettől úgy feldühödt, hogy magához vett egy baltát és nekiesett a sértett, ház előtt parkoló kocsijának.
Vele szemben a további eljárást a Ráckevei Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le, szabadlábon védekezhet.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 09. 12:00, csütörtök | Kék hírek
Pszichiáter és álorvos ellen emeltek vádat vesztegetés miatt Zalában
Vesztegetés miatt emeltek vádat egy pszichiáter és egy magát orvosnak kiadó férfi ellen, utóbbinak kuruzslás miatt is felelnie kell - tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.
2026. Április 08. 12:00, szerda | Kék hírek
BRFK: 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök a húsvéti ünnep alatt
A rendőrök csütörtök estétől kedd reggelig 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police. hu oldalon.
2026. Április 05. 09:13, vasárnap | Kék hírek
Hárman meghaltak, ketten megsérültek, amikor fának csapódott egy autó Kiskunfélegyháza közelében
Hárman meghaltak, ketten pedig súlyosan megsérültek, amikor fának csapódott egy autó szombatra virradóra Kiskunfélegyháza térségében, egy alsórendű úton
2026. Április 03. 12:00, péntek | Kék hírek
Letartóztatták a férfit, aki megölte a feleségét Győrben
A Győri Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki megölte a feleségét Győrben szerda reggel - tudatta a járásbíróság döntését a Győri Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.
