Hírek
2017. Június 30. 07:24, péntek |
Életmód
Forrás: mti
A beidegződések felülírhatók, de nem tűnnek el az agyból
Nehéz felülírni a kialakult beidegződéseket, de ez akkor is lehetséges, ha erre nem kap explicit instrukciót az ember.
A sikeres átírás után azonban nem tűnik el a korábban megtanult viselkedésforma, az új és a régi tudás egymás mellett létezik - állapították meg magyar kutatók.
Az ELTE, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a Szegedi Tudományegyetem közös kutatásának eredményei a Scientific Reports című tudományos folyóiratban jelentek meg csütörtökön.
Mint az ELTE Emlékezet, Nyelv és Idegtudomány Kutatócsoportjának MTI-hez eljuttatott közleményében írják, automatizmusaink, szokásaink annyira az életünk részei, hogy gyakran észre sem vesszük őket, így a meglévő automatikus készségeket, szokásokat nagyon nehéz átírni.
"Vért izzadunk, amikor angolul beszélve próbáljuk helyesbíteni magyar akcentusunkat, vagy amikor a rosszul megtanult nyelvtani formát próbáljuk helyreigazítani. A sportban szintén megfigyelhetjük, hogy mennyire nehéz megszabadulni a korábban rosszul elsajátított mozdulattól. De társas és érzelmi helyzetekben is nap mint nap megfigyelhetjük a jelenséget. (...) Az addikciók is ide sorolhatóak: a jó érzés, hogy rágyújtunk egy cigarettára vagy szivarra, és az ezzel járó rituálé mélyen belénk vésődhet. Vajon felül lehet írni beidegződéseinket?" - erre kereste a választ Németh Dezső egyetemi docens, a kutatócsoport vezetője kollégáival.
Annak ellenére, hogy az automatizmus létezésével tisztában van a tudomány, a jelenség természettudományos vizsgálatára eddig csak korlátozottan álltak rendelkezésre módszerek. E tekintetben hozott újat a kutatócsoport, amikor kifejlesztett egy módszert, melynek segítségével természettudományos módszerekkel vizsgálhatóak a végbemenő idegrendszeri és pszichológiai folyamatok. Kutatásuk célja az volt, hogy feltárják, milyen faktorok határozzák meg a szokás jellegű viselkedést és annak megváltoztatását, milyen idegrendszeri és pszichológiai folyamatok zajlanak a háttérben - olvasható a közleményben.
A kutatás eredményei azt mutatják, hogy akkor is át tudjuk írni viselkedésünket, ha erre explicit instrukciót nem kapunk. Ha például valaki külföldre költözik, el tudja sajátítatni a helyi akcentust akár tanár nélkül is. Természetesen az explicit instrukció segíti az áthuzalozást, de nem feltétlenül szükséges hozzá.
A kutatás azt is megállapította, hogy a sikeres átírás után nem tűnik el a korábban megtanult viselkedésforma. Az új és a régi tudás egymás mellett, párhuzamosan létezik, igaz, a régi már nehezebben érhető el.
A kutatócsoport által kidolgozott módszer segítségével számos agykutatás célozhatja meg sikeresen az áthuzalozás kérdését, ezáltal új terápiás és fejlesztő módszerek születhetnek, melyek segíthetnek az embereknek kitörni a szokások börtönéből.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 24. 14:00, vasárnap | Életmód
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
2026. Május 24. 11:00, vasárnap | Életmód
Pünkösd - Erdő Péter: a kegyelem mindannyiunk lelkében ott van
Isten pünkösdkor ajánlotta fel az egész világ számára azt a kegyelmet, ami mindannyiunk lelkében ott van, különösen azokéban, akik már Krisztushoz kapcsolódnak
2026. Május 23. 16:00, szombat | Életmód
Felavatták a romjaiból újjáépített Bethlen-Rákóczi várat Gyimesbükkön
Felavatták a romjaiból újjáépített Bethlen-Rákóczi várat a Bákó megyei Gyimesbükkön (Ghimes-Faget).
2026. Május 23. 13:00, szombat | Életmód
XIV. Leó: a mesterséges intelligencia fejlődése az emberi lét értelme hanyatlásához vezet
A mesterséges intelligencia fejlődésével az emberi létezés értelme hanyatlását éljük meg, ami nem technológiai, hanem antropológiai kihívásnak számít
